ÁMMER GERGŐ

MUNKÁIM

MESSERSCHMIDT ÚJRATÖLTVE

Az egyetemet megelőzően 3 éven keresztül inas voltam egy kőszobrász műhelyben. A kőhöz való vonzalmam már gyermekkoromban kialakult. Eddigi munkásságom egyik legmeghatározóbb alkotóeleme. Az egyetemi tanulmányaim alatt, 2014-ben kezdtem el készíteni a Franz Xaver Messereschmidt inspirálta önportré sorozatomat, ami jelenleg hat darabból áll. A portrék többsége kemény kőből, andezitből készült. Ezek az arcképek egyfajta önanalízisnek tekinthetőek. A metakommunikációs jelrendszeren és a hangulat megragadása mellett, nagy hangsúlyt fektettem a portré műfajának és annak szobrászi eszköztárának fejlesztésére. A művészettörténeti inspirációk mellett, saját élmények is befolyásolják a sorozat alakulását.

GIPSZBE ÖNTÖTT VALÓSÁG

A portrékból, illetve azoknak a készítési metódusából erednek a nagyobb méretű figurális gipsz-assemblage kompozícióim, amik bibliai és mitológiai történetek tematikus feldolgozásai. A megformálásuk a művészettörténet klasszikus korszakának hangulatát idézik, amit a modellválasztás és az előadásmód csatol megkérdőjelezhetetlenül a jelenhez. A megszokott ikonográfiai programot figyelmen kívül hagyom. Sokkal nagyobb teret engedek ezzel magamnak. Új egyéni ábrázolások jönnek így létre, amik zavarba ejtőek, szokatlannak tűnnek. Új hangsúlyok keletkeznek az értelmezésben, a művek dekódolásban. A munkásságom jelenleg erre az izgalmas kísérletezésre összpontosít legjobban. A Dávid című diplomamunkám gipszmodellje ennek a tevékenységemnek az első állomása. Góliátként, legyőzött félként a saját portrém hever a földön, e fölött áll Dávid, akit Tunkel Nándor törpenövésű paralimpikon testesít meg. A mű az idealizált testkép átértelmezését, a mentális gátak, komplexusok leküzdését, az életigenlés és vitalitás diadalát hirdeti. Ezt a kompozíciómat andezitben faragtam meg, ami tovább erősíti a szobor tartalmának jelentőségét.

RÓLAM

Születési idő, hely: 1988, Marcali

Tanulmányok:

2011 – 2017: MKE, szobrász szak, mestereim: Kő Pál, Gálhidy Péter, Sallai Géza

Egyéni kiállítások:

2019 – Deák Palota, Budapest

2018 – Lívia–villa, Budapest

Csoportos kiállítások:

2019 – Vígadó, Budapest

2019 – Szentendrei Művésztelep

2018 – Új Budapest Galéria, Budapest

2018 – Fiatal Képzőművészek Stúdiója

2017 – MANK Galéria, Szentendre

2017 – Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat

2017 – Damjanich János Múzeum, Szolnok

2016 – Epreskert, Budapest

2016 – Kiskép Galéria, Budapest

2016 – Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat

2016 – Vigadó, Budapest

2015 – Parthenon fríz, Budapest

2015 – Bartók 1 Galéria, Budapest

2015 – Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat

2014 – Bartók 1 Galéria, Budapest

2014 – Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat

2013 – Art Market, Budapest

Díjak:

2019 – Derkovits Gyula ösztöndíj

2018 – Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai plakett

2017 – Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíj

2016 – Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, Galyasi Miklós nívódíj

2015 – Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, Kincses Pál díj

2015 – Barcsay plakett

2014 – Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, Emberi Erőforrások Minisztérium díj​